A civil szervezeti hiányosságok sorát hosszan lehetne taglalni. A legfontosabb hiányosságokkal foglalkozom most. Kifejezetten arra koncentrálva írom le tapasztalataimat, hogy a szervezet munkájában aktív feladatellátók tevékenységét veszem alapul.
Forrásteremtés
Meglepődve tapasztalom, hogy mennyire átalakult pár év alatt a civil szféra támogatási rendszere. Amikor elkezdtem, még volt egy év eleji NCA dömping, aztán maradtak az Európai Uniós pályázatok, ha valaki volt olyan bátor, hogy belevágjon… Azért az uniós forrásokról meg kell említenem, hogy továbbra sem könnyű azon elvárásoknak megfelelni, és igazán a komoly feladatok a szerződéskötés után jelennek csak meg. Továbbra is lassan megy a bürokratikus pályázatkezelési szekér. (Erre csak azt jegyezném meg így zárójelben, hogy az általam 2009. decemberben küldött pályázatot 2010. január végén regisztrálták)
Ma más a helyzet. Megkomolyodott a hazai támogatási rendszer, valószínű, hogy a kezelő szervezet hozzáértése miatt. Hatalmas követelményeket támasztanak a szervezetekkel szemben, mind szakmailag, mind tevékenységük megalapozottsága miatt. Személy szerint örülök, hogy komoly elvárásoknak kell megfelelni egy-egy szakmai pályázat elkészítésekor, hiszen ha nem eléggé tapasztalt egy szervezet, nem is tudja, hogy mit csinál, akkor hogyan is lehetne támogatni a tevékenységét?!
Az adományozás, illetve adománygyűjtés szinte teljesen lehetetlen mostanában. A válságra hivatkozva mindenki meghúzza a nadrágszíjat, nem szeretnek a vállalkozások pénzt adni a civileknek. Itt ténylegesen komoly adományszervezési tevékenységre van szükség! De ki is csinálja? Általában az ügyvivő, elnök vagy titkár, vagy a szervezet valamelyik vezető tisztségviselője “kénytelen” ezt a feladatot ellátni, hiszen nem állnak ki sokan az utcasarkokra támogatásokat gyűjteni.
Az 1%-os kampányokból befolyt összegekkel eleve számolni nem lehet, azok a támogatásról szóló nyilatkozat után eléggé sokára érnek el a szervezethez. Nem beszélve arról, hogy az adóforintok gyűjtését csak közhasznú tevékenységet végző szervezetek tehetik meg. A többi szervezet viszont parlagon marad. A begyűjtött felajánlások pedig jó esetben tárgyév végére érkeznek meg a számlákra. Addigra viszont már az egész éves költségeket fedezni kell valamiből. Tehát ez sem egy könnyen járható út.
Így mi más lehetőség maradna? Hát a pályázatok. Ha jól szervezik munkájukat, akkor a szervezetek a döntéstől – döntésig folyamatosan rendelkeznek anyagi forrásokkal. Javasolni szoktam, hogy vegyük számításba egy pályázat kezdeti és záró dátuma meghatározásánál, hogy várhatóan a döntés mikor születik meg, és mikorra várható a támogatás megérkezése periodikus pályázatok esetén, ha éves működési feltételek biztosítására pályázik a szervezet.
Időbeosztás
Tapasztaltam, hogy sok szervezet hatalmas papírkupacokkal az asztalán dolgozik egész nap. Iszonyatos mértékű adminisztrációs feladatot kell ellátniuk. Rengeteg a tevékenységgel kapcsolatos dokumentációs feladat, hiszen azokat az alapító okiratokban rögzítettek szerint a tagság, támogatók felé dokumentálni kell. Erre halmozódik a könyvelési adminisztráció, melyet majdnem minden szervezet külső segítséggel old meg, hiszen ahhoz megfelelő végzettséggel és engedélyekkel kell rendelkezni, hogy valaki ellássa. Ennek ellenére a megbízott könyvelők sok esetben nem vállalnak bizonyos részfeladatokat, így a papírmunka egy része az előkészítést és továbbítást leszámítva házon belül marad.
És ezek csak az alaptevékenységhez tartozó feladatok voltak! A tagsággal, támogatói körrel folyamatosan kell kapcsolatot tartani, ezt is levelezések, honlap, elektronikus kapcsolattartás, és még sorolhatnám mennyi módon bonyolítják. Rengeteg idő, és persze még több pénz kérdése (gondoljunk csak a telefonszámlákra).
És akkor még csak most következik a lényeg: a megvalósított tevékenység. Hiszen erre épül az egész munka! Az alapszabályokban rögzített feladatok ellátására még csak ezek után kerülhet sor. Az igazi szakmai munka még hátravan.
És ugyebár ahhoz, hogy ezt a vállalt feladatot elláthassák, szükség van forrásra, amiből fedezik a béreket, járulékokat, kommunikációs költségeket, és egyéb, a tevékenységhez kapcsolódó kiadásokat. És persze ezt pályázati támogatásból oldják meg, hiszen a legtöbb szervezet tevékenysége nem olyan jellegű, amit piacra lehetne dobni. Gondoljunk például egy olyan szervezetre, aki szegény gyerekek támogatására fordítja bevételeit, forrásait. Nem hirdetheti meg, hogy pénzért ad támogatást… De egy “pipaklub” (Bocsánat, civil zsargon) sem tud olyan szolgáltatást nyújtani, ami piacképes lenne. Tehát marad a pályázat.
Ha elkezdenénk összesíteni, hogy ez napi szinten mennyi időt vesz igénybe, akkor azt hiszem, nem állna meg 12 óránál. És nem is áll. Rengeteget dolgoznak a civil szervezet munkatársai. Munkaidőben és teljesítményben egyaránt. Ahhoz képest a javadalmazásuk messze elmarad az elvárhatótól, hiszen ha csak egy EU-s pályázatot veszek figyelembe, 10-12%-os projektmenedzsment költséget engedélyez a forrásfelhasználás során a támogatásból.
Személyi feltételek
A dokumentációs és forrásteremtési nehézségek mellé társul továbbá a szakmai ismeretek hiánya. A leterheltségből és a képzések horribilis árából kiindulva nem hiszem, hogy sok olyan szervezet volna, akik megengedhetik maguknak a költséges szakmai képzéseket. Támogatás pedig erre se nagyon van, kivétel, amikor direkt képzéseken való részvételre vonatkozó pályázat kerül kiírásra.
Nem a tevékenységhez kapcsolódó szakmai tudás hiányossága az, ami akadályozza a hatékonyabb munkavégzést, hanem az egyéb járulékos tevékenységekhez kapcsolódó.
Nap mint nap hallok olyan programokról, amik biztos tudás ígéretével kerülnek a civilek között meghirdetésre. Ezek a szintén többnyire civil képzések sajnos nagyon eredménytelenek. Lelkiismeretesen eljárnak különböző tájékoztató rendezvényekre a legtöbb szervezettől, pályázatíró képzésekre, mégsem jutnak előrébb a “megszerzett” tudással. Sajnos ezen rendezvények, képzések nem arról szólnak, hogy hogyan jussanak a civilek saját kútfőből adott területen előrébb. Csak arról szólnak, hogy valaki támogatást nyert egy pályázaton adott esemény megrendezésére, és ezzel el kell számolnia. Azt már senki nem kérdezi meg, hogy mennyire volt ez eredményes. És hogy mennyire tudja később hasznosítani a megszerzett tudást.
Én megmondom: semennyire. Olyan helyekre járok pályázati tanácsadást végezni, olyan szervezetek kérnek fel pályázatok megírására, ahol van, sokszor nem is egy pályázatíró. Évek óta pályázatokból tartják fenn a szervezetet, mégsem birkóznak meg a feladatokkal. Már a megírás során akadályokba ütköznek. És utána jön a többi nehézség…
Azon szervezetek figyelmébe ajánlanám segítségemet, akik magukra ismernek e sorok olvasása közben. Keressenek meg. Van kiút!
